Létrehozva: 2021.09.22.

Robbanások és mérgező gázok: ma érheti el a tengert a a lávafolyam La Palma szigetén

Aki belélegzi a láva és a tenger találkozásánál keletkező gyilkos gázokat, biztosan meghal. A lávafolyamok megállíthatatlanul haladnak a tenger felé.

La Palma sziget hatóságai figyelmeztettek kedden, hogy több veszély is fenyegeti a lakosokat, így földrengések, lávafolyamok, mérgező gázok, vulkáni hamu és savas eső.

Kedden több kisebb földmozgás is megrázta az Afrikától északnyugatra, az Atlanti-óceánban található szigetet, tovább növelve a vasárnapi vulkánkitörés miatti félelmeket. A 85 ezer lakosú sziget az európaiak egyik kedvelt üdülőhelye. A hatóságok közlése szerint az új hasadás arról tanúskodik, hogy a terület nem stabil és nem biztonságos, és legalább két kilométeres távolságban tartották az embereket.

A lávafolyamok, amelyeknek a magassága akár a hat métert is eléri, tovább zúdultak le a hegyoldalakon, megégetve és összelapítva mindent, ami az útjukba került, miközben megközelítették a sziget sűrűbben lakott partvidékét. Az egyik ilyen lávafolyam az ezerlakosú Todoque település felé tartott, ahol a katasztrófaelhárítók a lakosok kimenekítésére készülnek.

A vulkánkitörés következtében kedd reggelig mintegy 166 ház pusztult el, és 103 hektárt borított el a láva. Keddig hatezer embert menekítettek ki.

A láva óránként mintegy 120 métert halad előre – közölte Miguel Ángel Morcuende, a vulkánkatasztrófák elleni kanári-szigeteki projekt vezetője -, aki szerint várhatóan szerda előtt nem éri el az Atlanti-óceánt. Az egyik lávafolyam egy banánültetvényen haladt keresztül.

A kanári-szigeteki autonóm tartomány kormányának vezetője, Ángel Victor Torres közölte, hogy „kritikus pillanat” lesz, amikor a láva eléri a tengert. Az 1000 Celsius-fokot meghaladó hőmérsékletű láva és a víz találkozása robbanásokat okozhat, és mérgező gázfelhők keletkezhetnek. Torres emlékeztetett az 1971. évi kitörésre, amikor egy ember meghalt, miután belélegezte a tengerbe folyó láva által kibocsátott gázt.

A megváltozott szélirány miatt a vulkáni hamu elérte a szigetek nyugati oldalát, fekete szemcsék borítottak mindent. A vulkáni hamu irritálja a szemet és a tüdőt. A vulkán naponta 8000 és 10 500 tonna közötti kén-dioxidot lövell ki, amely szintén károsítja a tüdőt – közölte a Kanári-szigeteki Vulkánkutató Intézet.

Az új kürtő, amely hétfő éjjel keletkezett a Cumbre Vieja vulkán gerincétől 900 méterre északra, az intézet szerint egy 3,8-ös magnitúdójú földrengés következménye. Tudósok szerint a lávafolyás akár hetekig vagy hónapokig is eltarthat.

Torres katasztrófa sújtotta övezetnek minősítette a láva által érintett térséget, és közölte, hogy pénzügyi támogatást fog kérni az utak, vízvezetékek újjáépítéséhez, illetve az otthonukat és a földjeiket elveszítő családok számára átmeneti szállások megnyitásához. Kedd estig nem érkeztek jelentések áldozatokról.

Pedro Sánchez spanyol kormányfő, aki a vulkánkitörés miatt elhalasztotta amerikai utazását, felkereste a katasztrófa színhelyét. A miniszterelnök egyenesen a Kanári-szigetekről utazik a tervezett egy hét helyett egy napra New Yorkba, hogy részt vegyen az ENSZ-közgyűlés 76. ülésszakának általános vitájában. A spanyol kormány szerint Sánchez szerdán felszólal a közgyűlésben és, találkozik Jens Soltenberg NATO-főtitkárral, akivel egyebek mellett a jövő évi NATO-csúcstalálkozóról tárgyal, amelynek Spanyolország lesz a vendéglátója.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?