Létrehozva: 2018.02.05.

Robbantottak Philadelphiában, lángokban álltak az utcák

A Super Bowl-gyõzelem után elszabadult a pokol az amerikai városban, a szurkolók még a rendõrökkel is összecsaptak.

Történelmi Super Bowl-győzelmet aratott a Philadelphia Eagles, vasárnap sikerült legyőzniük a New Englands Patriots csapatát a döntőben. A szurkolók azonban ettől teljesen megvadultak, és annyira felforgatták a várost, hogy még a rohamrendőröket is be kellett vetni.

 

Egyes becslések szerint elérte a 100 ezret azoknak az embereknek a száma, akik az utcán ünnepelték csapatuk győzelmét, de a rendőrség is több tízezer emberről számolt be. Sokan azonban nem érték be a koccintással és az énekléssel: kukákat és kidobott karácsonyfákat gyújtogattak, autókat borítottak fel, vagy éppen oszlopokra és épületek tetejére másztak fel.

Egy alkalommal egy hangos robbanás is megrázta a várost, a hatóságok még egyelőre vizsgálják, mi történhetett - a detonációban senki nem sérült meg.

 

Végül a rohamrendőrök több helyen is könnygázzal oszlatták a megvadult tömeget. Több szurkoló is kórházba került, egyesek azért, mert leestek a villanyoszlopokról. Rendőrök is megsérültek a zavargásban, részeg ünneplők üvegpalackokkal dobálták meg őket.

Az eset után több kritika is érte a rendőrséget, amiért nem készült fel alaposabban a helyzetre, míg mások azokra a szurkolókra panaszkodtak, akik nem tudtak kulturáltan örülni csapatuk győzelmének.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl