Létrehozva: 2020.10.03.

Rossz házat választott: megverte a betörőt a 67 éves nyugdíjas

„Lady Ninja” a betolakodók rémálma lett. Sőt a történtek után fel szeretné frissíteni harcművészeti tudását.

Egy 59 éves férfi betört a kaliforniai Fontana városában lévő idősek lakta környékre. Mindez szeptember 28-án történt.

Első választása egy 87 éves nyugdíjas volt, aki történetesen Lorenza Marrujo szomszédja. A hangos kiáltozásokra felfigyelt Lorenza és azonnal segíteni sietett.

Ekkor még a rabló biztosan nem gondolta volna, hogy akad ellenfele az környéken, vagy legalábbis nem számíthatott az önvédelemben jártas asszonyra – írja a NewsBreak.

Lorenza fekete öves harcművész, így miután riasztotta a rendőrséget, berohant a lakásba, majd rögtön rátámadt a férfira: kirúgta a lábát, hogy a földre kerüljön, majd olyan erővel csavarta meg az ujját, hogy fájdalmában felkiáltott. Majd erővel kétszer ráütött a szegycsontjára, bevíve a végső találatot.

Aztán beletérdelt a nyakába és addig ott tartotta a földön, amíg a rendőrök meg nem érkeztek. A férfit idősek bántalmazása gyanújával letartóztatták, és előzetes letartóztatásba helyezték.

„Helyenként rozsdásodom” – mondta szerdán a 67 éves fontanai nyugdíjas, aki az eset után fontolgatja, hogy felfrissíti harcművészeti tudását.

 

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

mandiner.hu

Kínával Párizs barátkozhat, Budapest nem – a francia elnök kaviárral fogadta Hszi elnököt

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt