Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.22.

Saját korlátait ledöntve szállt harcba a koronavírus ellen a hatéves kisfiú -videó

Saját magát és korlátait győzte le az angol kisfiú, hogy segíteni tudja az egészségügyben dolgozókat.

A 99 éves második világháborús veterán, Tom Moore nyomán, egy nyílt gerinccel született kisfiú is hasonló módon kezdett adománygyűjtésbe.

Mint ismert a veterán 28 millió fontot gyűjtött össze, ami nagyjából 11,3 milliárd forint, csupán azzal, hogy kertjében rótta a köröket. Mindezt annak érdekében tette, hogy az összeggel a brit egészségügyet tudja támogatni a koronavírus járvány idején - írja a BBC.

Nemrég egy mindössze hat éves fiúcska is hasonló célokkal kezdett bele adománygyűjtésébe. A nyitott gerinccel született Frank Mills eddig 137 ezer fontot, vagyis úgy 55 millió forintot gyűjtött össze azzal, hogy 10 métert sétált.

Frank igazi hőstettet hajtott végre, hiszen csupán másfél éve tud járni, egy járókeret segítségével. S jóllehet a 10 méter elsőként hatalmas falatnak tűnt számára, a siker után megpróbál mindennap megtenni legalább ugyanennyit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Van pénze? Ha igen, erre költse, mert megéri!

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán