Létrehozva: 2019.12.20.

Saját torkára teszi a kést a „fejlett nyugat”

Több mint 770 kötelezettséget vállaltak a menekültek és az őket befogadó közösségek védelmére, foglalkoztatására, oktatására és megsegítésére, valamint összességében tízmilliárd dollárt kalapoztak össze az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szerdán befejeződött csúcstalálkozóján Genfben.

Miközben ezer bizonyíték támasztja alá, hogy az ellenőrizetlen migráció a bűnözést és terrorizmust is Európára szabadítja, az úgynevezett fejlett nyugati országok neoliberális vezetése – karöltve az Unió hasonló beállítottságú vezetőivel – továbbra is erőszakolja a betelepítést.

Az öngyilkos folyamatok legújabb lépését az Európai Bizottság tette meg, felajánlotta, hogy a jövő évre több mint harmincezer úgynevezett áttelepítési férőhelyet biztosít, különösen a Törökországból, Libanonból, Jordániából és a Földközi-tenger középső térségében húzódó útvonal mentén fekvő országokból érkezőknek – írja a Magyar Nemzet.

 

Azt is bejelentették, hogy az EU ehhez pénzügyi segítséget fog nyújtani: menekültenként tízezer euró (3,3 millió forint) támogatást biztosít az áttelepítő tagállamnak.

Az EU-ban az arra vállalkozó tagállamok 2015 óta több mint hatvanötezer személyt fogadtak be áttelepítés keretében, ezért a harmincezer fős célkitűzés ambiciózusnak tekinthető.

Az ENSZ New York-i közgyűlésén is téma volt a migráció. Felszólalásában Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter arra figyelmeztetett, hogy a világszervezet az EU támogatásával próbálja részenként áterőszakolni a globális migrációs és globális menekültügyi csomagot, amelyre hét ország, köztük Magyarország nemet mondott. A tárcavezető leszögezte, hazánk mindent megtesz azért, hogy a két csomag ne válhasson a nemzetközi jog részévé.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Úgy tette vissza a leszakadt lökhárítót, ahogy senki, a végén jött a zseniális slusszpoén - videó

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Új vonat a török látványosságok mentén

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl