Létrehozva: 2020.10.07.

Sokkoló bejelentés: megtalálhatták az eltűnt maláj utasszállító roncsait

Egy ausztrál horgász keltett új reményeket az eltűnt maláj gép ügyében.

Új remény csillant fel a 2014-ben eltűnt MH370-es maláj utasszállító ügyében. Ausztrália északi részén ugyanis lehetséges, hogy megtalálták néhány roncsmaradványát.

Fotó: AFP

Mick Elcoate éppen horgászott, amikor észrevette a szárnymaradványokat. A darabokat homok és kagyló borította, a férfi fényképeket is készített róla, amelyeket egy repülőgép-mérnöki Facebook-csoportban is megosztott. Ő azt gondolta, hogy egy jacht vagy egy repülőgépszárny-darabot talált.

Többen is úgy gondolták, hogy az eltűnt maláj gép roncsaira bukkant a férfi, míg mások biztosan állították, ezek nem egy Boeing maradványai.

A vizsgálati eredményekre még várni kell, csak az után lehet biztosan kijelenteni, hogy a rejtélyes körülmények között eltűnt utasszállító maradványa került-e elő.

Mint ahogy arról a Ripost is beszámolt, 2014-ben nyomtalanul eltűnt a radarról a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó MH370-es járat, fedélzetén 227 utassal és a 12 fős legénységgel. Azóta sem tudni, hogy mi történhetett velük, bár hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb teóriák születtek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért