Létrehozva: 2021.01.03.

Sokkoló: lovakat lőttek agyon egy rimaszombati faluban

Azt még egyelőre nem tudni, ki áll a rejtélyes gyilkosságok mögött. Távcsöves puskával ölték meg a lovakat.

A rimaszombati járásbeli, túlnyomórészt magyarok által lakott Óbást községben történt borzalomról számolt be a Joj TV. Négy ló pusztult el, ebből kettő kanca vemhes volt.

A lovak cseh tulajdonosa, Martin elmondta, hogy az egyik hétéves kanca még életben volt a lövések után. Vemhes volt, a sérülései miatt pedig megindult a szülés, de a csikó elpusztult, a kancát pedig el kellett altatni, hiába vitték állatorvoshoz és küzdöttek hat órán keresztül az életéért. A csikót is lövés érte az anyja hasában. A tulajdonosok négy lovukat vesztették el, amelyek arab telivér és ír cob fajtájúak voltak.

Az eset körül sok a bizonytalanság. Úgy tudni, a lövéseket este hat óra magasságában adták le, vélhetőleg a községhez közeli dombról. A lövedékeknek abból az irányból át kellett haladniuk a házak között is.

A gazdát a helyi vadászok hívták fel, hogy közöljék vele: szerencsétlenség történt, és lelőtték a lovait.

A lelőtt lovak a kifutó különböző pontjain hevertek, a tetemeiket viszont ismeretlenek elhurcolták, csak vérfoltok és keréknyomok maradtak utánuk. A tulajdonos szerint bizonyítékok eltüntetéséről van szó – írja a Parameter.

origo.hu

Drámai meccsen botlott megint hatalmasat a BL-ben a Paris Saint-Germain

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt