KÜLFÖLD

Sokkot kapott az anyuka, amikor megjelent előtte ez a Facebook-poszt

Ha az anyuka nem fedezi fel a posztban a tünetek sorát, kisfia valószínûleg meghalt volna álmában.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Agydaganatban szenvedett a hároméves Daniel, akinek az édesanyja és egy Facebook-poszt mentette meg az életét. A pici ugyanis idővel teljesen legyengült, gyakran hányt, sokat volt beteg és aluszékony. Mivel sosem volt lázas, a vírust és influenzát azonnal kizárták, de pontos diagnózisuk így sem volt - írja a Mirror.

Ekkor jutott az édesanyja, Rosie eszébe egy poszt, amit előzőleg olvasott a Facebookon: a bejegyzést egy ismerőse tette közzé, akinek a gyermekét a megelőző évben diagnosztizálták agydaganattal, a leírt tünetek pedig megegyeztek Daniel panaszaival.

Azonnal orvoshoz vitte a kisfiát, végül a várakozási idő miatt inkább a sürgősségire sietett vele. Jól tette, ugyanis ott megállapították: egy hatalmas tumor volt az agyában. Azonnal életmentő műtéten esett át, majd másnap egy másik, kilencórás operáción. Bár a daganat valóban nagy volt, szerencsére nem volt előrehaladott állapotban, így az egészet el tudták távolítani.

Az orvos elmondása szerint, ha az anyuka nem fedezi fel a posztban a tünetek sorát, a kisfiú valószínűleg meghalt volna álmában.

Rosie igazán jó barátságot alakított ki a bejegyzést közzé tevő hölggyel, aki örült, amikor megtudta, az ő posztja mentette meg egy gyermek életét. A család pedig követte az ő példáját, és ahol csak tudják, megosztják a figyelmeztetőt, azt remélve, másoknak is olyan nagy szerencséjük lesz, mint nekik volt.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?