KÜLFÖLD

Soros most a brit rendőröket "érzékenyíti"!

Az általa alapított "Facing All The Facts" nevû NGO is beszáll az iszlámgyûlölet és a gyûlölet-bûncselekmények elleni harcba és szakértőkkel segíti a rend őreit Nagy-Britanniában.
  • Szerző: SZM

Ha uralkodni akarsz az emberek felett, kelts bűntudatot bennük. Ennek a régi, jól bevált receptnek új változata az “iszlámgyűlölet”, és mindenkire, akinek nem tetszik Európa elözönlése, ezt a bélyeget ütik rá.

Ennek jegyében működik a Facebook, Google és az egyéb internetes cenzúra is, amelyet Soros György évek óta támogat. A Facebook esetében a német Correctiv médiavállalaton keresztül, amint azt korábban a is megírta.

Most új “harctéren” jelent meg a háttérhatalom akaratának végrehajtója. A brit kormány ügynöksége, a Home Office bejelentette, hogy

fokozni fogják a gyűlöletbeszéd elleni “háborút” és ebben segítségükre lesz egy, a Soros György által alapított “Facing All The Facts” nevű NGO is.

A rendőröket majd ennek a szervezetnek a szakértői fogják kiképezni,

“létfontosságú támogatást” adva a gyűlölet-bűncselekmények azonosításához és az áldozatok lelki sérüléseinek gyógyításához.

A Police Oracle című rendőrségi lap arról számolt be, hogy a Soros-féle tréningekre egyelőre 20 ezer angol fontot fognak költeni az adófizetők pénzéből. A brit kormány 2016 nyarán jelentette meg a gyűlölet-bűncselekmények akciótervét /Hate Crime Action Plan/ és ennek módosított, bővített változata most készül.

Habár az iszlámgyűlölettel kapcsolatos letartóztatások száma csökkent Nagy-Britanniában, az internetes gyűlöletkeltő kommentárok aránya az ország egyes részeiben 877 százalékkal nőtt – írja a lap.

Az ügy pikantériája, hogy a Home Office azóta vált még harcosabbá, mióta április végén Sajid Javid, egy ázsiai muzulmán család leszármazottja vette át a szervezet vezetését.

Forrás: Breibart

Ripost előfizetés banner

És ezeket olvastad már?