Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.10.

Súlyos baleset: Iskolásokkal teli busz zuhant a folyóba

29 középiskolás utazott a buszon. Többeket kórházban kezelnek, de csodával határos módon senki sem sérült meg súlyosan.

Szerző ripost

Súlyos buszbalesethez riasztották a tűzoltókat hétfőn reggel Pennsylvániában. Reggel 8 óra előtt egy diákokkal teli iskolabusz áthajtott a szemközti sávba, átszakította a szalagkorlátot és belezuhant a Susquehanna folyó Penn Creek nevű mellékágába.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

A fedélzeten egy sofőr és 29 középiskolás utazott. Az iskolabuszt a legtöbben saját lábukon el tudták hagyni, három diákot azonban feszítővágóval kellett kiszabadítaniuk a tűzoltóknak. Az utasokat a helyszínen megvizsgálták a mentősök, ami során kiderült, hogy senki sem sérült meg súlyosan.

Több diákot azonban jelenleg is kórházban kezelnek.

A baleset körülményeiről egyelőre nincs információ, a rendőrség szóvivője szerint az érintettek hálásak lehetnek, hogy nem történt nagyobb baj.

„Bármelyik fának nekicsapódhattak volna. Ha épp magasabb víz, ha van szembejövő forgalom, vagy ha egy gyalogost is magukkal sodornak, egészen más lett volna a helyzet. De szerencsére nem így történt”nyilatkozta Carl Scalzo, a helyi rendőrség szóvivője.

(via Bors)

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni