Létrehozva: 2021.11.16.

Svédország: megkéselte és kidobta a gyerekeit az ötödikről egy szenegáli bevándorló

A büntetett előéletű apa indítékairól egyelőre semmit sem tudni.

Vasárnap késő délután a svéd rendőrség őrizetbe vett Stockholm Hässelby nevű nyugati peremkerületében egy szenegáli állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy álmában megkéselte, majd kidobta az ötödik emeleti panellakásának ablakán a két 10 év alatti fiúgyermekét. A kicsik közül egy a helyszínen életét vesztette, másikukat viszont sikerült kórházba szállítani, állapota válságos – írja a Samnytt svéd hírportál.

Az utcán fekvő gyerekeket egy kutyáját sétáltató férfi vette észre, aki azonnal riasztotta a hatóságokat. A helyszínre érkező rendőrök őrizetbe vették a szülőket, akik ellen gyilkosság és gyilkossági kísérlet miatt indítottak nyomozást.

Miután a 45 éves apa végrehajtotta a szörnyű támadást, maga ellen fordította a kést, de nem tudott magán halálos sebet ejteni. Az állapotát stabilizálták a kiérkező mentők, majd kórházba szállították. Kihallgatására még nem került sor.

[caption id="" align="alignnone" width="640"] Ennek a stockholmi panelháznak az ötödik emeletéről dobta ki gyerekeit a szenegáli férfi.[/caption]

A gyerekek őrizetbe vett szüleinek személyazonosságáról a hivatalos szervek egyelőre mélyen hallgatnak, de több svéd hírportál is egybehangzóan azt állítja: szenegáli bevándorlókról van szó.

A rendőrség regionális parancsnokságának szóvivője azt mondta, hogy az édesapa nem volt ismeretlen előttük, kisebb vagyon elleni bűncselekmények miatt többször is őrizetbe vették. A gyerekgyilkosság lehetséges indítékairól egyelőre azonban nem adtak tájékoztatást.

[caption id="" align="alignnone" width="1504"]Kép A helyiek mécseseket és plüssállatokat helyeztek el azon a helyen, ahol rátaláltak a gyerekekre[/caption]

A panelházban élő szomszédok közül több is azt mondta az Expressen svéd hírportálnak, hogy a gyerekek édesapját csendes és kedves embernek ismerték meg, ám az elmúlt időszakban sokszor veszekedett hangosan a párjával. Egy idős férfi úgy fogalmazott, hogy „a család lakása mocskos és rendetlen volt”, amikor múlt héten benézett a nyitva felejtett bejárati ajtón.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt