Létrehozva: 2021.05.14.

„Elvette tőlem az egész világomat” – szakítás miatt ölte meg a 2 éves kisfiút az anya exe

A férfi kegyetlen bosszút állt az édesanyán és kisfián. Az asszony már nem tudta megmenteni gyermeke életét.

Döbbenetes dolgok együttese miatt végzett egy ártatlan kétéves kisfiúval egy kegyetlen férfi Nevadában.

Az egész tragédiát megelőzően Tayler Nicholsonnak el kellett utaznia Coloradóba, frissen műtött édesanyjához, hogy vigyázzon rá és segítse a felépülését. Így kétéves fiát, Amari Nicholsont a pasijára bízta.

Csakhogy az utazás alatt Tayler és Terrell Rhodes telefonhívásokon és szöveges üzeneteken keresztül vitatkoztak, amit szakítás követett. Még aznap, május 3-án jelezte az édesanya, hogy később küldeni fog valakit a holmijáért.

Két nappal később Rhodes felhívta Nicholsont, és elmondta neki, hogy Amari apai nagynénje reggel 6 óra körül bekopogott hozzá, és elvitte a fiút. Ám mivel az édesanya senkit nem küldött maga helyett kisfiáért, azonnal bejelentette az eltűnését a rendőrségen.

Ezután lélekszakadva rohant az exével közös házába, ahol sokkoló látvány fogadta. Vér borította a falakat, ráadásul egy zacskóban kisfia beszennyezett ruháit is megtalálta. Ekkor már nem volt kétséges, hogy mi történt a kis Amarival.

A letartóztatási jegyzőkönyv szerint Rhodes feldühödött, miután Amari többször belepisilt a ruhájába. A feldúlt férfi ököllel körülbelül háromszor-négyszer megütötte Amarit a testén. Egy bizonyos ponton a kisfiú arca elkékült és a légzése is leállt.

Rhodes elmondta a nyomozóknak, hogy megpróbálta újraéleszteni, de nem járt sikerrel.

„Ő tette ezt. Bíztam benne, és ő elárult engem. Elvette tőlem az egész világomat. A fiam előbbre való volt bárki másnál!” – írta a gyásztól összetörve az édesanya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez az óriásmellű modell zaklatta az angol sztárcsapat focistáit - képek

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl