Létrehozva: 2021.07.29.

Mi történik itt? Végleg száműzték az anya és apa szavakat

Hová tart ez a világ? Az amerikai szövetségi törvényhozásban már nem kívánatos szó az apa és az anya, ahogyan a fiú és a lány, vagy a férj és feleség szó sem.

A Joe Biden beiktatásával egy időben, felállt a demokrata többségű, 117. amerikai Kongresszus és azonnal elfogadott egy „jövőorientált” házszabályi módosítást az egyenlőség jegyében: kitiltották az „apa, anya, fiú, lány, férj, feleség” szavakat a szövetségi törvényhozásból.

Joe Biden

A fent felsorolt kifejezések helyett ma már csak és kizárólag nemsemleges (gendersemleges) terminológiák elfogadottak – mint például a „szülő, gyermek, házastárs, testvér” – a tisztelt Ház falain belül.

Nancy Pelosi demokrata házelnök, a módosítás egyik szellemi atyja, anyja, személye úgy fogalmazott, hogy az új házszabály hűen „tükrözi a történelmileg sokszínű, demokrata többségű Képviselőház teljes spektrumának nézeteit és értékeit”.

További megdöbbentő részleteket találsz a genderőrületről a július 27-én megjelent Ripost7-ben. Keresd az árusítóhelyeken!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő