Létrehozva: 2020.08.05.

Száznál is több halott: kiderült a bejrúti robbanás oka

Szakértők szerint ez válthatta ki a kikötőben a robbanást.

Nagy valószínűséggel egy kisebb tűz okozta a bejrúti kikötőben tárolt nagymennyiségű ammónium-nitrát berobbanását kedd este – mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Hangsúlyozta: „finoman szólva” is szabálytalan 2700 tonna ammónium-nitrát tárolása egy városban.


MTI/AP/Bilal Huszein

A pusztítás földrengésszerű volt, Bejrút nyugati része romokban áll, a sebesültek száma már négyezer körül van – tette hozzá.

Libanonban különböző érdekek, szervezetek, vallási közösségek vannak, amelyek között nagy az ellentét – mondta Kis-Benedek József, megjegyezve, nem lenne meglepve, ha a Hezbollah nevű terrorszervezet is érintett lenne.

Bejrút, 2020. augusztus 5.
A pusztítás nyomai a bejrúti kikötõben, ahol hatalmas robbanás történt 2020. augusztus 4-én. A detonáció következtében legkevesebb 78 ember életét vesztette, több mint négyezren megsebesültek. A robbanások okát nem tudni.
MTI/EPA/Vael Hamzeh

A Hezbollahnál ugyanis gyakorlat, hogy városok közelében tárol robbanóanyagot – közölte.

Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója arról beszélt, hogy a közel-keleti terrorszervezetek előszeretettel használják robbanószerkezetekhez az ammónium-nitrátot.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért