Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.06.

Székrekedéssel ment kórházba, kislányával a karjában távozott

A boldog édesanya azt hitte, soha nem lehet kisbabája. Nem is gyanakodott, az orvosok világosították fel állapotáról.

Kórházba szállítottak egy angol kocsmárosnőt, aki azt hitte, székrekedése van. Néhány óra múlva azonban már kezében tartotta egészséges kislányát.

A 28 éves Danielle Adams gyomorfájdalmakra panaszkodott, és amikor már nem bírta tovább, kórházba ment. Az orvosok elsősorban egy ultrahang-vizsgálatra küldték, amely során kiderült, hogy várandós. Alig négy órával később Danielle, aki korábban azt hitte, soha nem lehet gyermeke, császármetszéssel világra hozta kislányát, Maisie-Rose Mooret.

„Nem akartam hinni az orvosnak. Amikor végül meggyőzött, kicsordultak a könnyeim, mert annyira megdöbbentem és örültem. Nagyon boldog voltam” – árulta el a Mirror oldalának.

„Csoda történt. Ez volt a legjobb érzés a világon, teljessé tett minket, így lettünk egy család. Összehozta az életünket” – tette hozzá.

A szülés után Danielle telefonon értesítette párját, Stuart Moore-t. A koronavírus miatt azonban az édesapa csak akkor láthatta kislányát, amikor hazamentek a kórházból.

Danielle állítása szerint egyébként nem tapasztalt tipikus jeleket magán. Az elmúlt kilenc hónapban ugyan torokszárazságra panaszkodott, de nem tapasztalt rúgásokat és nagy pocakja sem lett. Vágyott a kiflikre és a kis súlygyarapodását a karanténhelyzetnek tulajdonította.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány