Létrehozva: 2020.10.03.

Szenzációs! Egy koronavírus elleni vakcina engedélyezéséért dolgoznak az Európai Unióban

Már a kísérleti fázisban van a szérum. Gőzerővel dolgoznak a megoldáson a kutatók.

Mindenki legnagyobb örömére, már október elsejével megkezdte az első koronavírus elleni védőoltás engedélyezésének vizsgálatát az Európai Unió.

Az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által közösen fejlesztett vakcina, az amelyik már az engedélyeztetés fázisába került. Ez már önmagában hatalmas áttörésnek számít, de ráadásul megváltoztatták emiatt a szokásos engedélyezési folyamatot.

A vakcinán a mielőbbi jóváhagyás érdekében, a „folyamatos felülvizsgálat” módszerét fogják alkalmazni, amit az Európai Unió gyógyszerhatósága, az EMA (European Medicine Agency) humán gyógyszerekkel foglalkozó bizottsága végez majd el – írja a Blikk.

Fotó: MTI

Ez azt jelenti, hogy a gyártónak nem kell megvárnia, hogy minden adat rendelkezésre álljon, hanem elkezdheti azok benyújtását a klinikai 3. fázis befejezése előtt is. Erre kizárólag közegészségügyi vészhelyzetben van lehetőség, mint a mostani is.

A végső engedélyezés és a forgalmazás várható ideje természetesen még nem ismert, amire a hatóságok is külön felhívták a figyelmet.

Rövid időn belül, akár három hónap múlva elkezdődhet az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyag tömeges alkalmazása Nagy-Britanniában, és ez esélyt teremt arra, hogy húsvétig minden felnőtt megkaphatja az oltást – idézi az MTI a kormányforrásokat és a vakcina fejlesztésén dolgozó kutatókat megszólaltató szombati The Timest.

A konzervatív brit napilap beszámolója szerint az Oxfordi Egyetem oltóanyagán dolgozó kutatók abban bíznak, hogy az általuk kifejlesztett vakcinát még az idén jóváhagyják a brit hatóságok, és egyes egészségügyi illetékesek reményei szerint hat hónapon belül minden felnőttnek be lehet adni egy dózist az oltóanyagból.

Az idézett kormányforrások egyike kijelentette, jóllehet a hatóságok hathónapnyi időtávlatban gondolkodnak, a tömeges oltási programot valószínűleg ennél is sokkal hamarabb végre lehet hajtani.

A The Times forrásai szerint már készülnek a szabályok annak lehetővé tételére, hogy az oltást az egészségügyben dolgozók nagyon széles köre jogosult legyen beadni, ennek érdekében képzésük néhány héten belül megkezdődik.

A logisztikai tervek között szerepel olyan autós oltóállomások kialakítása, amelyeknél a kocsikban ülőknek lehet beadni a vakcinát.

Nagy-Britanniában már vannak hasonlóan működő autós koronavírus-tesztelő állomások.

A hatalmas oltási program végrehajtásában valószínűleg a fegyveres erők is segédkeznek majd – áll a brit lap szombati írásában.

A szakmai körökben legígéretesebbnek tartott brit koronavírus-vakcinát az Oxfordi Egyetem tudósai fejlesztették ki. Az egyetem már megállapodott az AstraZeneca gyógyszeripari óriásvállalattal a gyártásról és a forgalmazásról arra az esetre, ha az április óta tartó emberi tesztelés során a koronavírus-vakcina beválik.

Az AstraZeneca vezérigazgatója, Pascal Soriot nemrégiben a BBC televíziónak elmondta: a vállalat a brit kormánytól százmillió egységnyi oltóanyag gyártására kapott megbízást a tesztprogram sikere esetére.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter nem sokkal később közölte: az AstraZeneca még az oltóanyag engedélyezése előtt hozzákezd a gyártáshoz annak érdekében, hogy a vakcina klinikai jóváhagyásának esetére megfelelő mennyiséget lehessen készletezni, és az egészségügyi hatóságok készen állhassanak az alkalmazásra.

Boris Johnson brit miniszterelnök, aki a minap televíziós beszédben ismertette a koronavírus-járvány elleni küzdelem fejleményeit, kijelentette: az orvosok és a kormány tanácsadói egyöntetűen vallják, hogy tavaszra sokkal jobb lesz a helyzet. Nemcsak arra van remény, hogy addigra lesz oltóanyag, de arra is, hogy hamarosan olyan tömeges, hatékony szűrési módszerek válnak hozzáférhetővé, amelyekkel percek alatt elvégezhető a tesztelés – mondta a brit kormányfő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Létezik a bolondok aranya, most új aranyláz törhet ki miatta

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa