Létrehozva: 2020.10.26.

„Szerencséd, hogy gyerekkel vagy, különben te lennél a következő”

Münchenből Dachauba tartott az a személyvonat, amelyen egy nigériai migráns a földre lökött egy nőt, és elkezdte levetkőztetni. A nemi erőszakot egy utastárs tudta megakadályozni, de ő is majdnem nagy bajba került.

Négy év két hónap börtönre ítélte a müncheni bíróság azt a 37 éves nigériai bevándorlót, aki egy Dachauba tartó vonaton támadott meg két nőt is. Az első áldozatát a földre lökte, majd elkezdte levetkőztetni. A nő szerencséjére egy utastársa felfigyelt az esetre, és sikerült megakadályozni a még nagyobb tragédiát. A migráns azonban egy törött üveggel elkezdte fenyegetni a segítő utast. Végül a támadó jobbnak látta, ha menekülőre fogja.

Képünk illusztráció
Fotó: 123rf

A szerelvény egyik másik kocsijában összefutott egy másik nővel, aki a 12 éves fiával utazott. A nigériai férfi megfogdosta az anya mellét, majd közölte, hogy szerencséje van, hogy a gyerekével van, különben ő lenne a soros.

A migráns a müncheni bíróságon feszülten várta az ítéletet. Amikor a bíró kimondta azt, akkor a tettes hangos kiabálásba kezdett, és rasszizmussal vádolta az ellen felszólalókat. A férfi szerint ugyanis, ha fehér lenne a bőr színe, akkor nem lett volna ilyen üldöztetésnek kitéve, és megúszhatta volna a börtönt is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?