Létrehozva: 2016.07.29.

Szex közben gyilkolták meg a gyönyörű fiatal lányt, a tettes tagad!

Az 52 éves rém ágyába csábította, majd szabályosan megfojtotta a csinos pultost. A perverz gyilkos mindent tagad, sõt, a bíróságon egy szép kis mesével állt elõ a végzetes éjszakáról...

Megrázó vallomással állt elő a bíróságon az 52 éves Edward Tenniswood, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy túlfűtött éjszakán megerőszakolta, majd megfojtotta az alig húszéves Indiát, akit munkahelye előtt szedett fel, és csábított a hálószobájába - írja a Mirror.

A férfi beszámolója szerint a lány már nem volt józan, ám ennek ellenére remekül elbeszélgettek. Arra azonban ő sem számított, hogy egy érzéki csókkal maga India kezdeményezi majd a szexet.

"A kanapémon ült, egy párnán, amikor feltehetően az alkohol miatt elvesztette az egyensúlyát, és a földre esett. Nagyon megijedtem, azonnal odaléptem hozzá, hogy felsegítsem, ám ekkor a nyaka köré fonta a karom és szájon csókolt. Kifejezetten kérte, hogy erősen szorítsam a nyakát, amíg a padlón feküdt"

- magyarázta Tenniswood a tárgyaláson.

A férfi állítólag csak 10 másodpercig bírta a vad menetet, utána elaludt. Amikor felébredt, alkalmi partnere ott feküdt mellette, ám a férfinek - állítólag - fogalma sem volt róla,

hogy a lány már órák óta halott.

Azt hitte csak mélyen alszik, majd arra lett figyelmes hogy nem lélegzik. Ekkor - megkérdőjelezhető vallomása szerint - pánikba esett.

A rendőrség szerint azonban India olyan részeg volt aznap este, hogy képtelen lett volna a fizikai együttlétre, a férfi azonban nem tudott beletörődni a visszautasításba, ezért brutálisan megerőszakolta, majd puszta kézzel megfojtotta a lányt....

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő