Létrehozva: 2021.03.17.

Szexuális ragadozók áldozatává vált több kisgyerek, bárki bedőlt volna a módszerüknek

Több kisgyermeket is szexuálisan bántalmaztak, erről videofelvételek is készültek.

Letartóztattak egy dél-karolinai házaspárt azután, hogy állítólag több gyermeket is szexuálisan bántalmaztak.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A Greenville megyei seriff hivatala szerint a 22 éves Brooke Schmitz és a 23 éves Donovan Williams ellen eljárást indítottak, miután az Eltűnt és Kizsákmányolt Gyermekek Nemzeti Központjából értesítetté őketk, hogy a közösségi médiában egy kompromittáló videó terjed. Ezen az látható, ahogy három kisgyermek szexuális aktust imitál egy felnőtten. A kicsik 4 és 5 év közötti gyerekek lehetnek – írja a CrimeOnline.

A nyomozók a hírek szerint azonosították a videón látható egyik áldozatot, és így sikerült megállapítani, hogy a támadás Greenville megyében történt. A molesztálással vádolt párt egy lakótelepen fogták el. A rendőrök úgy vélik, hogy a házaspár úgy jutott hozzá a gyerekekhez, hogy gyermekfelügyeleti szolgáltatásokat kínált a szülőknek, azaz saját magukat hirdették bébiszitterként.

A hatóság emberei attól tartanak, hogy a párnak további áldzatai lehetnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép