KÜLFÖLD

Szexuálisan zaklatta egy migráns a kisebbik német kormánypárt szóvivőjét

A szociáldemokrata politikust fényes nappal, a nyílt utcán támadta meg „egy kreol bőrű, kissé göndör hajú, vélhetően déli származású férfi.”

Szexuális zaklatás áldozatává vált múlt hétvégén a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) türingiai szervezetének elnöke és szóvivője, Anne Bressem.

A szemtanúk elmondása, illetve a tanúvallomások alapján egy migráns támadhatta meg a 37 éves politikust fényes nappal, a nyílt utcán – írja a német Bild internetes kiadása.

Anne Bressem a Türingia tartományban található Sondershauseni kastély parkjában kocogott, amikor egy férfi megpróbálta megerőszakolni őt. A támadó egy biciklivel többször eltekert a politikus mellett, aki egyáltalán nem találta gyanúsnak a dolgot, mert saját bevallása szerint évek óta ezen az útvonalon kocog és soha korábban nem történt hasonló eset. A férfi azért körözhetett a biciklijével, hogy egy olyan helyszínt keressen a támadáshoz, ahol senki sem látja majd az eseményeket. Ezt végül egy éles kanyarban találta meg, ahol lesből Bressemre ugrott. A bokrok közé rántotta, fogdosni kezdte a fenekét és megpróbálta letépni róla a nadrágját. A szociáldemokrata politikus szerencsére nem pánikolt, fejbe rúgta a támadóját, majd és teljes erejéből futni kezdett.

„Sikítottam és gondolkodás nélkül kezdtem el rohanni abba az irányba amerről érkeztem. A támadóm egy ideig még követett, de szerencsére hamar leráztam magamról. Végül hazáig futottam, egy pillanatra sem álltam meg. Amint hazaértem, szóltam a férjemnek, hogy vigyen be a rendőrségre, mert feljelentést szeretnék tenni” – fogalmazott Bressem a német RTL-nek adott interjújában.

A rendőrség elmondása szerint az elkövető egy kreol bőrű, kissé göndör hajú, vélhetően déli származású férfi volt, aki neon sárga cipőt és inget viselt, valamint egy sárga csíkos biciklit használt a támadáskor.

Anne Bressem egyébként egy ködös gondolatokkal teletűzdelt Twitter-bejegyzésben adott hírt az őt ért szexuális támadásról. A politikus azt írta közösségi oldalán, hogy 18 éves korától kezdve dolgozik egy férfiak uralta szakmában, és sokszor elutasította már a kollégáinak vagy a feletteseinek az agresszív közeledését, vagyis így őt nem érte felkészületlenül a támadás. Magyarán kisebbíteni igyekezett az őt ért erőszak jelentőségét, hiszen az a szociáldemokraták migránspárti politikája felől nézve is meglehetősen kellemetlen.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?