Létrehozva: 2020.01.13.

Szijjártó: Tíz év alatt utolsóból elsők lettünk

Tíz év leforgása alatt Magyarország utolsóból első lett a gazdasági növekedést tekintve az európai uniós tagállamok között – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter hétfőn Hongkongban az Ázsiai Pénzügyi Fórumon elmondott beszédében.

Tíz évvel ezelőtt Magyarország 28. – vagyis a legutolsó – helyen állt az európai uniós tagállamok között a gazdasági növekedés üteme szempontjából, a tavalyi év végére azonban az első helyre kapaszkodott fel – fejtette ki a külügyminiszter a fórum azon szekciójában, amelynek a címe „A fejlődés újraértelmezése” volt.

Amikor a kormány 2010-ben hivatalba lépett, Magyarország a gazdasági csőd szélén egyensúlyozott. A kormány előtt két út állt ekkor: biztonságra törekvő módszerek segítségével dolgozni a túlélésért, vagy az „unortodoxnak” nevezett, bátrabb gazdaságpolitikán keresztül a korábbinál jobb gazdasági teljesítményt megcélozni a válságot követő időszakra.

Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Magyarországon bevezették az egykulcsos adórendszert Európa legalacsonyabb adóival, amelyek kulcsfontosságúak voltak abban, hogy mára Magyarország tudja felmutatni a legnagyobb arányú gazdasági növekedést az Európai Unióban. A magyar kormány folyamatosan csökkenti a munkát terhelő adókat a fizetések emelkedésével párhuzamosan, a digitális korszakba lépve ugyanis a munkáltatók egyre magasabban képzett munkavállalókat alkalmaznak, ami a fizetések növekedését vonja maga után.

A külügyi tárca vezetője kitért a keleti nyitás politikájára, rámutatva: a magyar kormány felismerte, hogy a világgazdasági változásokra a Kelet legalább akkora hatást gyakorol, mint a Nyugat.

Szijjártó Péter azt is kifejtette, míg a magyar kormány tisztában van a globalizáció folyamatával, továbbra is a nemzeti érdeket tartja szem előtt, ennek megfelelően a kedvező adókulcsok mellett arra helyezi a hangsúlyt, hogy jó kapcsolatot ápoljon a világgazdasági változások ütemét diktáló régiókkal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A megbüntetett Alonso csapata óvást nyújtott be, kizárhatják a Ferrarit

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl