Létrehozva: 2019.07.14.

Szír boltokat támadtak meg az isztambuli törökök

Besokalltak a muszlim testvérektõl. Rájöttek, hogy a szír menekültek nem akarnak már hazamenni és rontják az üzletüket. 700 szíriai vállalkozót arra utasítottak, hogy cserélje le az arab feliratot törökre.

A török-szír határ 2015-ig volt nyitva a szíriai menekültek előtt. 3,5 millió szír kért menedékjogot az országban. Azóta azonban évről-évre növekszik a török lakosság ellenszenve a már befogadott
szírekkel szemben.
Kezdetben a „vendégeket” melegen fogadták, de mára már nyilvánvalóvá vált, hogy a legtöbb szíriai nem fog visszatérni a hazájába.

A Kadir Has Egyetem tanulmánya szerint ma már a törökök 67,7 százaléka elégedetlen a jelenlétükkel, míg 2017-ben ez 54,5 százalék volt. Nem kevesebb mint

félmillió szír él Isztambulban és rontják a helyi törökök helyzetét, mert náluk kevesebb pénzért dolgoznak. A szírek által megnyitott üzletek pedig a törökök vetélytársai lettek.

Ahmad Yassin szír férfi hat évvel ezelőtt menekült el a szíriai Aleppóból. A fodrász szalonját néhány hete megtámadták, kövekkel bezúzták az ablakait. Ugyanez történt Esat Sevim éttermével, habár ő törököket is foglalkoztatott. A helyzetre jellemző, hogy a férfi így
fogalmazott: “Ha egy halott macskát találsz az utcán, azt fogják mondani, hogy azt egy szíriai ölte meg”.

A választási kampányban az ellenzéki jelölt és a későbbi választási győztes, Ekrem Imamoglu többször is bírálta a szíreket és azt, hogy Isztambulban egyre több arab feliratú üzlet van. “Ez itt Törökország és Isztambul” – szögezte le. A város kormányzója több mint 700 szíriai vállalkozót arra utasított, hogy az üzletek portálján cseréljék le törökre az arab feliratokat.

Süleyman Soylu belügyminiszter a közelmúltban bejelentette, hogy a jövőben nem regisztrálnak további szíriai személyeket a városban.
Az ellenzék nyomása alatt Recep Tayyip Erdogan elnök is módosított a retorikáján és a "muszlim szolidaritás" helyett már a keménységet hangsúlyozza.

Ahmet, egy tönkretett zöldségesbolt tulajdonosa pedig így summázta a romló helyzetet: "Most még csak kövekkel támadtak meg. De ki tudja, mikor támadnak meg bennünket fegyverekkel?"

Forrás: Oe24.at

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?