Létrehozva: 2019.05.08.

Szír menekültként koldulnak a román asszonyok Párizsban

Korábban Londonban voltak, de elûzték õket. Utána Spanyolországban kéregettek, de onnan is elhajtották a társaságot, így kerültek Párizsba.

Leleplező riportot készített a román ProTV azokról a cigányasszonyokról, akikkel Párizsban találkoztak. Mint ebből kiderül, a francia főváros peremén, Montreuilben, 3-4 ezer romániai  „kivándorló” él, akik közül sokan bűnbandákba szerveződve, koldulással és lopással keresik a pénzt.

A szóban forgó asszonyok többsége egy Tandarei nevű faluból érkezet. „Elosztották” maguk között a francia főváros különböző forgalmas tereit, illetve sugárútjait és ott koldulnak, amíg tehetik.

Korábban ez már másutt is bevált.

Előbb Londonban, majd Spanyolországban kéregettek, de a rendőrök mindkét helyen lapátra tették őket, ezért átjöttek Párizsba.

Hamar rájöttek arra, hogy a muzulmánok és a keletről származók adakozóbbak a saját közösségükkel szemben, ezért szíriai, vagy boszniai menekültnek adják ki magukat, így jóval nagyobb együttérzésre és alamizsnára számíthatnak.

Amint a riportban is látható, sokszor a karon ülő gyermekeikkel együtt koldulnak, az összegyűlt pénzt pedig átadják a család helyszínen
megjelenő férfi tagjának.

Forrás: Foter

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek