Létrehozva: 2017.03.12.

Szívmelengető barátság, háromlábú kiskutyát kért az amputált fiú - videó!

Egy addig senkinek nem kellõ, három lábú kutya szeretõ gazdára talált - egy féllábú fiú fogadta örökbe!

A 12 éves Quinn Scharnnál nem sokkal születése után rákot diagnosztizáltak. A kisfiú két éves korára túlesett egy kemoterápiás kezeléssorozaton, és egy kilenc hetes sugárkezelésen is.

Látszólag meggyógyult... 10 éves korában azonban újra visszatért a betegség – ekkor az orvosok már kénytelenek voltak tőből amputálni Quinn lábát. A kisfiú egyetlen egy dologban talált vigaszt.

„Amint felébredtem az altatásból, csak arra tudtam gondolni: szeretnék egy háromlábú kutyát! Ezek voltak az első szavaim!”

 

A fiú édesanyja, Teresa komoly, két évig tartó kutatásba kezdett, hogy megtalálja a tökéletes háromlábú társat Quinnek. Így jutott el végül a Sacramentói Állatmenhelyre, ahol a kétéves pitbull-keverék, Logan láttán rögtön tudta: ő kell nekik!

A kutya sokáig az utcán élt, egy gázolás után törött el az egyik lába, amit az állatorvosok már nem tudtak megmenteni, kénytelenek voltak levágni.

Logan nemsokára már Scharnék udvarában ugrándozott, és azóta is elválaszthatatlan társa és lelki támasza Quinnek – akinél azóta nem jelentkezett újra a daganatos betegség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Interjú a magyar bringással, aki áttekert Dél-Amerikán és gyönyörő videót is készített róla

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil