Létrehozva: 2020.10.23.

Szívszorító: a koronavírusos nagyi halála után fedezték fel a karácsonyi ajándékait

A nagymama mindig is imádott gondoskodni családjáról. Nem bírta volna elvisleni, ha kimarad halála miatt az ünnepekből.

Koronavírusban meghalt a 69 éves Iris Davies. A nagymama azonban halála után is hatalmas meglepetéssel örvendeztette meg családját.

Mivel tudta, hogy a koronavírus veszélyeztetett csoportjába tartozik biztonság kedvéért előre megvette és becsomagolta családjának a karácsonyi ajándékait. Halála után szerettei néhány nap múltával találta meg a csomagokat.

A dél-walesi Ynyshirben élő nő mindig is előrelátó volt és imádott gondoskodni szeretteiről. Mikor a járvány idején kórházba került, még az ágyából is online rendeléseket adott le, hogy ételt biztosítson férjének – írja a The Sun.

„Teljesen le vagyunk sújtva. Elveszítettük egy gyönyörű nagymamát, nagynénit, feleséget és a barátunkat. Ő volt a legjobb és nem hiszem, hogy valaha is ugyanolyan lesz az életünk” – mondta Janine Evans a lánya.

„Csak egy dologban volt jobb, mint édesanya, mégpedig nagyi lenni. Hihetetlen szeretettel foglalkozott négy unokájával” – tette hozzá a fia, Andrew Davies.

A családja nem tudja, hogyan vagy hol kaphatta el a koronavírust az idős nő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Bejelentette az ukrán miniszterelnök: Lengyelországgal közös fegyvergyárak létesítését tervezik

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét