Létrehozva: 2020.07.09.

Szörnyeteg: hidegvérrel megfojtotta 10 éves gyönyörű lányát a férfi

Az apa enyhe büntetéssel is megúszhatja szörnyű tettét.

Hussein Alef beismerte saját lánya meggyilkolását, az iráni törvények szerint nem kell komoly büntetéstől tartania.

A mindössze tíz éves kislánynak az volt az egyetlen vétke, hogy felemelte a hangját. Az apja, kislánya manteájával, azaz térdig érő iráni kabátjával esett a torkának, majd a saját övével megfojtotta a gyermekét.

„A lányom sokszor felemelte a hangját velem szemben, mérebe gurultam és nem tudtam uralkodni magamon” – állította a rendőröknek a kegyetlen férfi.

A Mirror arról is beszámolt, hogy Husszein a bíróságon beismerte: rákérdezett a szomszédjánál, milyen büntetésre számíthat lánya meggyilkolásáért. A férfi ugyanis nem hitte, hogy ilyesmi miatt egyáltalán megbüntetik.

A bűnügyi szakértő megállapította, hogy a kislány halálát fulladás okozta.

Az iráni törvények szerint a gyilkosságokat, a szemet szemért elv alapján általában halállal büntetik. Ám ha egy gyám gyilkolja meg a gyermeket, különösen ha egy apa vagy nagyapa a tettes, akkor akár felmentést is kaphat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil