Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.22.

Szörnyű: hat év után találtak rá a 11 évesen elrabolt lányra

Döbbenetes indokkal rabolta el kislányát az anyja, majd több éven keresztül bújtatta.

Hat év kutatómunka után, egy texasi szállodai szobában találtak rá egy 11 éves korában elrabolt kislányra.

Penelopéval kapcsolatban azután bukkantak friss nyomra a rendőrök, hogy rátaláltak az FBI legkeresettebb bűnözői listáján is szereplő Heather Inkstre.

A gyanú szerint a nő, aki valójában a kislány anyja még 2014 októberében rabolta el, miután a bíróság volt férjének ítélte meg közös gyermekük kizárólagos felügyeletét – írja a The Daily Beast.

A korábban modellként dolgozó asszony éveken át sikeresen el tudott rejtőzni, mivel hamis személyigazolványokat használt és folyamatosan mozgásba maradt.

A vesztét vélhetően saját paranoiája okozta, ugyanis saját maga hívta ki motelükhöz a Texas-beli Madisonville-i rendőrséget, mert állítólag volt férje meg akarta mérgezni. A rendőri intézkedés során pedig észrevették, hogy valami nem stimmel az iratokkal.

A döbbenetes történet részleteit az immár 16 éves lány apjának magánnyomozója árulta el. Elmondása szerint nagyon rossz állapotban volt, mindössze 33 kilogrammot nyomott, mivel csak Dr. Pepper kólán és édességeken élt.

Penelopét azóta kórházba szállították, ahol végre találkozhatott édesapjával.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány