Létrehozva: 2021.06.11.

Szorongásnak hitték, halálos kórsággal küzd a 8 éves kisfiú

Szívszorító küzdelme még nem ért véget, a kisgyermeket tévesen félrediagnosztizáltak az orvosai.

Olyan fájdalmakat és küzdelmet kellett átélnie egy mindössze 8 éves kisfiúnak, amit egy felnőtt sem biztos, hogy kibírt volna. A bátor kisfiút az orvosai félrediagnosztizálták, ugyanis súlyos fejfájására és rosszulléteire azt mondták, csupán a szorongása miatt alakultak ki.

Akkor derült ki, hogy sokkal nagyobb bajról van szó, mint a stressz, amikor az édesanyja, Lucas Pook-Parsonage kettős látással vitte be a kórházba.

Fotó: 123rf

A CT-vizsgálat eredménye mutatta ki, hogy a nyolcéves kisfiú agyában egy tumor növekszik.

Átszállítottak a Bristoli Gyermekkórházba, ahol sürgősségi műtéten esett át, ami során levezették a folyadékot az agyából, hogy csökkentsék a nyomást és növeljék a komfortérzetét.

Két nappal később újabb műtéten esett át, hogy eltávolítsák a daganatot, miután bebizonyosodott a szörnyű diagnózis. Azonban anafilaxiás sokkot kapott, és a műtétet leállították. Azóta diagnosztizálták nála a hátsó fossa szindrómát és a medulloblasztómát, amely a rák egy formája.

A kisfiú azután elvesztette a beszédképességét, képtelen nyelni, mindkét szemét kinyitni, de nem tudja mozgatni a karjait sem.

A 8 éves kisfiúnak még nem ért véget a küzdelme

Lucast rosszindulatú rák támadta meg, de mielőtt megműthetnék, meg kell erősödnie. Jelenleg rendszeres fizioterápiára és beszédterápiára jár, hogy segítsen neki az ereje visszanyerésében, és a tervek szerint a jövő héten megkezdheti a sugárterápiát, majd később a kemoterápiát is.

„Még mindig nem tudni, hogy felépül-e a daganat eltávolításából, vagy hogy milyen stádiumban van a rákja, amíg a további vizsgálatok nem adják meg ezt az információt” – nyilatkozták a szülők, akik heteken keresztül székeken aludtak a kórházban gyermekük mellett.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Először nyílt meg gyermekei elhunyt édesapjáról Görbe Nóra: "A mai napig úgy érzem, hogy itt van, és nem hagyott el minket"

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Hozzáment örökbefogadott fiához egy anya, majd döbbenetes ok miatt váltak el

KÜLFÖLD

„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban