Létrehozva: 2020.04.28.

Teljesült a politikus akarata, hófehér Mercedesében temették el

Nem mindennapi temetésre került sor a minap Dél-Afrikában. Az Egyesült Demokrata Mozgalom ismert politikusát ugyanis az imádott Mercedesében helyezték végső nyugalomba.

A 74 éves Tshekede Bufton Pitso végső akarata az volt, hogy a hófehér Mercijében temessék majd el. A rokonok ennek a fura kérésnek eleget téve a kezét a kormányhoz rögzítették, beletették az autót a gödörbe, majd azzal együtt a politikust is betemették. A dél-afrikai sajtó arról számolt be, hogy Pitso jelentős Mercedes-flottával rendelkezett, a hetvenes évek óta nem is vezetett másmilyen márkájú autót.

Afrikában gyakoriak az európai szemmel furának tűnő temetések.
Fotó: Gideon Mendel / Getty Images

A német gyártmányú autó szerelmese azonban az elmúlt években komoly anyagi problémákkal küzdött, ezért a gyűjtemény több darabjától is meg kellett válnia. A politikus lánya a következőképpen emlékezett vissza apja Mercedesek iránit rajongására:

Az autók két csoportja létezett számára, a Mercik és a többi. Arra kért minket, hogy ha eljön a nap, akkor a kocsiban temessük el. Tiszteletben tartottuk a kérését, és most reméljük, hogy boldogan tekint le ránk.

A rokonok azt is elárulták, hogy a jármű már nem volt működőképes, de Pitso még így is gyakran beült a volán mögé, és onnan nézte a naplementét. De olyan is volt, hogy irodaként használta az autót, és ott fogadta a tárgyalópartnereit. Afrikában nem ez az első eset, hogy valakit egy autóban temetnek el. Két évvel ezelőtt egy nigériai férfi döntött úgy, hogy az édesapját egy vadonatúj BMW terepjáróban helyezi végső nyugalomba. 2015-ben pedig egy szintén nigériai üzletember rendelkezett úgy, hogy édesanyjának egy Hummer lesz a végső nyughelye.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?