Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.06.

Terroristákat finanszírozott a svéd adófizetők pénzéből egy bevándorló exképviselő

Közel félmilliárd forintnak megfelelő közpénzt irányított át iszlamista csoportoknak a volt politikus.

Pénzügyi bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozást rendelt el a svéd ügyészség Abdirizak Waberi, a centrista Mérsékelt Párt volt parlamenti képviselője ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy tulajdonában lévő fiktív cégen keresztül állami támogatásokat lopott el, majd a pénzt egy Szomáliában működő iszlamista terrorszervezethez irányította – írja az Aftonbladet konzervatív svéd hírportál.

Abdirizak Waberi Szomáliában született és tizenévesen költözött Svédországba szüleivel. A 2010-es országgyűlési választásokon parlamenti mandátumot szerzett a göteborgi önkormányzati választókerületben. Képviselői munkája mellett a törvényhozás védelmi bizottságának elnökhelyettese volt. A 2014-es választásokon nem sikerült újráznia, így került a göteborgi Römosseskolan iszlám magániskola élére, melyet egészen októberig vezetett igazgatóként. Azért csak eddig, mert a hatóságok ekkor bezáratták az intézmény, miután kiderült, hogy Waberi és az iskola vezetése állami támogatásokat juttatott el egy szomáliai iszlamista szervezetnek.

Ügyészségi dokumentumok szerint az expolitikus 13 millió svéd koronát (470 millió forint) csalt ki az adófizetőktől úgy, hogy az iskolának szánt állami és önkormányzati támogatásokat kiutalta egy tulajdonában lévő fantomcég számlájára, majd a pénzt onnan továbbküldte a Szomáliában működő iszlamista Nemzeti Egységpárthoz, melyet számos nyugati ország terrorszervezetként tart nyilván. A párt papíron elutasítja az erőszakot, a gyakorlatban viszont paramilitáris szervezetként működik, melynek célja a radikális iszlám törvénykezés, azaz a Saría bevezetése.

A SVT svéd közmédia beszámolója alapján az iskola körüli pénzügyi bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozás első számú gyanúsítottja Waberi, akinek nemrég az útlevelét is elkobozták, mivel a vádhatóság szerint fennállhat a szökés veszélye.

[caption id="" align="alignnone" width="1024"]Abdirizak Waberi Abdirizak Waberi szomáliai születésű svéd politikus.[/caption]

Egy korábban nyilvánosságra hozott parlamenti jelentés szerint egyébként a svéd adófizetők pénzéből hatalmas összegek kerültek radikális iszlamista csoportokhoz az elmúlt időszakban. Óvatos becslések szerint 2016 óta csaknem 1,2 milliárd svéd korona (32 milliárd forint) közpénz vándorolt 49 különböző iszlamista szervezethez és csoporthoz.

Ennek a hatalmas összegnek a nagy része a helyi önkormányzatok iskolai támogatásokból és a Svéd Nemzeti Oktatási Ügynökségtől kapott támogatásokból származott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány