Létrehozva: 2020.03.12.

Tévedésből férfit próbált megerőszakolni egy migráns Münchenben

Elkezdődött a müncheni bíróságon annak a Sierra Leónéból érkezett migránsnak a pere, aki tavaly januárban előbb egy férfit támadott meg, majd egy nőt leütött és megerőszakolt. A migráns azzal védekezik, hogy a túlzott drog- és alkoholfogyasztás miatt nem emlékszik semmire.

A 44 éves David T. 2016-ban érkezett Németországba menedékkérőként. A müncheni bíróságon a hét elején kezdődött el a tárgyalása, a vád ellene nemi erőszak és súlyos testi sértés. A vádirat szerint 2019 januárjának egyik fagyos reggelén a müncheni pályaudvaron a Sierra Leonéból érkezett migráns megtámadott egy férfit.

Képünk illusztráció.
(Fotó: Sven Hoppe / Getty Images)

Hátulról támadtak rám, befogták a szememet és a számat, azt sem tudtam, mi történik. Amikor elkezdett a támadó fogdosni, és le akart vetkőztetni, megpróbáltam kiabálni. Akkor engedett el, amikor többször azt ordítottam, hogy hagyjon békén, én férfi vagyok

– vallotta az 54 éves áldozat. A menekülő migráns ezt követően kiszemelt magának egy nőt, akit hátulról leütött, és egy bokorban megerőszakolta. A 44 éves nő súlyos fejsérülést szenvedett. David T. azzal védekezett a bíróságon, hogy nem volt beszámítható állapotban.

A támadások előtti éjszakán megittam vagy 17 üveg sört, és marihuánás cigit szívtam

– állította a vádlott. A migráns ügyvédje szerint a felvázolt bűncselekmények egyáltalán nem vallanak a védence természetére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Liverpool bukott focistájának gyönyörű barátnője sokkoló kijelentést tett

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?