Létrehozva: 2017.08.01.

Téves számot adtak meg a hirdetésben, ami utána jött, arra senki sem számított

A hirdetõk egy fiatal fiúnak okoztak jó néhány kellemetlen percet, hiszen rengeteget kellett magyarázkodnia néhány tehén miatt.

Shannon Barbour igen fura üzenetekre ébredt múlt csütörtökön. Az Egyesült Államokban, Charlottesville-ben élő 19 éves fiú telefonja ugyanis tele volt olyan sms-ekkel, amelyekben idegenek tehenet akartak tőle venni. A fiatal először nem vett tudomást a dologról, de egy idő után hívogatni is kezdték őt, ezért közölte az emberekkel, hogy téves számot tárcsáztak.

A „vevők” egy Craiglist hirdetésre hivatkozva írtak Shannonnak, és olyanokat kérdeztek tőle, hogy valóban csak 50 dollárba kerül-e egy marha. A tehenek eladási ára ugyanis átlagosan ötször annyi szokott lenni.

Shannon egyébként megtalálta az eredeti hirdetést is, amely névtelen volt, ezért arra gondolt, hogy viccből tették fel – írja a Mirror.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat