Létrehozva: 2018.10.31.

Tiltakoznak az osztrákok az ENSZ-paktum ellen

Az osztrák Kronen Zeitung több ezer olvasója fordult a laphoz, hogy a szerkesztõk is segítsenek nyomást gyakorolni az ország kancellárjára. Azt szeretnék, ha Magyarországhoz hasonlóan Ausztria sem írná alá az ENSZ migrációs paktumát.

Hat hét múlva találkoznak a világ vezetői Marokkóban, hogy aláírják az ENSZ által kidolgozott migrációs paktumot. Ebben többek között legálissá akarják tenni az illegális bevándorlást, vagy éppen emberi alapjogként kezelnék a migrációt. Eddig Magyarországon kívül az Egyesült Államok és Ausztrália jelezte, hogy nem hajlandóak ebben a megállapodásban részt venni. Sajtóinformációk szerint több ország is kifarolhat még a paktum aláírása mögül, most úgy tűnik, hogy az osztrákok állnak ehhez a legközelebb.

Több ezer olvasó jelezte ugyanis a legnagyobb példányszámban eladott osztrák napilap, a Kronen Zeitungnak, hogy segítsenek nyomást gyakorolni az ország vezetőire, és így érjék el azt, hogy Sebastian Kurz kancellár ne írja alá az egyezményt. Az emberek ugyanis ragaszkodnak ahhoz, hogy maguk döntsék el, kikkel akarnak együtt élni, és az ENSZ se vehesse el ezt a jogot a tagállamoktól. A Kronen Zeitung honlapján arra lehetett szavazni, hogy ki ért egyet és ki ellenzi a megállapodás aláírását.

97 százaléknyian szavaztak arra, hogy Ausztria maradjon ki az egyezményből.

A cikk alatt megjelent kommentárok közül szemezgettünk:

@Zeachnnoglkas: Vettem a fáradságot, és végigolvastam a paktum teljes szövegét. Õszintén szólva ez a globális megállapodás csak hátrányokat tartalmaz Ausztria, és a többi tagállamra nézve egyaránt…

@Mahner: Ausztria nem kér több migránst, főleg bűnelkövetőket nem.

@hefi: Csak azt lehet olvasni, hogy kötelességet vállalunk! De hogy egy migránsnak milyen kötelezettsége lenne, azt sehol nem írják. Valóban így kell megoldani a világ problémáit?

@Archimedes: Ez a paktum egy szociális atombomba!

@Momentmal: Ha ezt a megállapodást aláírják, akkor itt két éven belül olyan állapotok lesznek, amit mai fejjel e sem tudunk képzelni!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil