Létrehozva: 2017.10.14.

Titkos papírok bizonyítják: Soros pénzelte a tüntetéseket

Az amerikai választások elõtt és után is rengetegen vonultak utcára, hogy Donald Trump ellen tüntessenek. A legtöbb demonstrációt a Center for Commuity Change nevû nem állami szervezet (NGO) szervezte. Titkos dokumentumok azt bizonyítják, hogy az NGO-t több milliárdos is támogatja, többek közt Soros György.

Tavaly novemberben attól volt hangos a nemzetközi sajtó, hogy az Egyesült Államok több nagyvárosában is emberek tízezrei vonultak utcára, hogy Donald Trump amerikai elnökjelölt, illetve későbbi elnök ellen tüntessenek. Mint később kiderült, szinte az összes demonstrációt ugyanaz az NGO szervezte. De sokáig nem értette senki, hogy miként és miből tudott a Center for Community Change ekkora volumenű tüntetéseket összehozni. A szervezet természetesen nem fedte fel, hogy kik támogatják őket. Egy titkos jelentésből azonban kiderül, hogy 2015-ben az NGO-t több millió dollárral támogatták különböző liberális alapítványok - írja az Epoch Times.

A szponzorok között a harmadik legnagyobb adományozóként feltűnik Soros György Nyílt Társadalom nevű alapítványa is.

Õk 1,75 millió dollárral, vagyis 455 millió forinttal támogatták a nem állami szervezetet. A titkos dokumentumok arra is rávilágítanak, hogy a Center for Community Change ügyvezetője az a Deepak Bhargava, aki a Soros féle Nyílt Társadalom vezetőségében is benne van. Soros György érdeke az volt, hogy az általa mindig is támogatott demokrata párt nyerjen a 2016-os választásokon. A tüntetéssorozattal szerettek volna minél több embert eltántorítani attól, hogy a republikánus jelölt mellett tegye le a voksát. A tervek szerint állítólag egy további 15 millió dolláros Trump ellenes kampány is szerepelt volna, amelyet első sorban a spanyol ajkú emberek között terjesztettek volna.

Soros György így ír egy e-mailben nem sokkal a tavaly novemberi választások előtt: A bevándorlóellenesség és a muszlimellenesség elsősorban a republikánusok hibája. Ez amellett, hogy nagyon sértő, még sérti is a demokratikus és nemzeti érdekeinket. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Dunda György: Akár a 18 éveseket is elvihetik a frontra + videó

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre

KÜLFÖLD

Hihetetlen módon jelzett az agydaganatos édesanya szervezete

KÜLFÖLD

„Kivételes ember volt” – lezuhant a népszerű balett-táncos gépe, születésnapja után hunyt el