Létrehozva: 2020.08.17.

Több emeletnyi zuhanást élt túl a magyar nő, akivel új szerelme végzett

Heni holttestére végül egy londoni ház hűtőjében találtak rá.

Hosszú évek hányattatása után azt hitte, végre megtalálta a boldogságot és révbe ért az a kétgyerekes családanya, akinek a holttestét tavaly májusban találták meg egy londoni hűtőszekrény mélyén.

Az asszony korábban ugyanis egy súlyosan bántalmazó kapcsolatban élt, akkori párja az egyik őrjöngését követően ledobta egy ház ötödik emeleti erkélyéről – írja a Bors a Daily Mail cikke alapján.

Henriett azonban csodával határos módon túlélte a zuhanást, és kórházba szállították. Ott ismerkedett meg végzetével, későbbi gyilkosával, Zahid Younissal. A férfit ekkor szintén a Londoni Királyi Kórházban ápolták, és Heni első látásra beleszeretett.

Szerelmük a közös lábadozás során egyre mélyült, Henriett feltétel nélkül megbízott a kegyetlen párja után az életébe csöppent, gyengédnek és kedvesnek hitt férfiban. Nem is tévedhetett volna nagyobbat, ugyanis vélt megmentőjéről kiderült, hogy még brutálisabb, mint előző élettársa: ütötte, verte és terrorizálta az asszonyt, végül pedig olyan súlyosan bántalmazta, hogy Heni belehalt a sérüléseibe. A gyilkos egy fagyasztóba rejtette a nő holttestét egy másik áldozat földi maradványával együtt, ám több áramkimaradás után árulkdoó szagok kezdtek terjenegni, lebuktatva a férfit.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen, mit csinált Szandival a férje

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

magyarnemzet.hu

Mbappé a pocskondiázásra ma este válasz adhat a Barcelona ellen

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

ripost.hu

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar focista, kerti munka közben érte a halál

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Egy pillanat alatt megtörtént a baj, barátai mellett állt le a fiatal szíve

KÜLFÖLD

A bevásárlóközpontban esett össze a kislány, édesanyja a karjaiban tartotta haldokló gyermekét

KÜLFÖLD

Utolsó leheletével is gyermekét védte az anya, halálra késelték a bevásárlóközpontban

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről