Létrehozva: 2018.03.23.

Több mint ezer késelés Ausztriában. Többségben a külföldi elkövetők

A legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy az osztrák emberek nem véletlenül érzik úgy, hogy az elmúlt években megromlott a közbiztonság. A szúró- és vágóeszközökkel elkövetett erõszakos bûncselekmények száma meghaladta 2017-ben az ezret, az elkövetõk többsége külföldi.

Ausztriában egy egyetemi tanulmánytól várják arra a választ, hogy az országban az elmúlt időkben miért nőtt meg drámaian a szúró- és vágóeszközökkel elkövetett bűncselekmények száma. A legfrissebb statisztikából ugyanis csak a száraz tényeket lehet kiolvasni.

Bár 2016-hoz képest minimális szinten csökkent az ilyen jellegű bűncselekmények száma, még mindig megfigyelhető, hogy például 10 évvel ezelőtt negyed ennyi esetet regisztráltak a hatóságok.

A hivatalosan közzétett rendőrségi statisztikákat bemutató Kronen Zeitung cikkéből megtudhatjuk, hogy miként néztek ki az adatok 2008-ban, és hogyan álltak ezek tavaly. Míg tíz évvel ezelőtt mindösszesen 272 olyan estet jelentettek, amelyet szúró- és vágóeszközzel követtel el, addig 2017-ben ez már 1060-ra nőtt. Ráadásul ebből 635 esetben, vagyis kb. 60 százalékban nem osztrák állampolgár volt az elkövető. 

A legtöbb esetben afgánok (143), törökök(66), irakiak (31), románok (31) és szerbek (25) voltak a tettesek. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben