Létrehozva: 2017.03.06.

Több mint száz ember halt meg két nap alatt!

Humanitárius katasztrófa van kialakulóban Szomáliában. Amennyiben nem kap segítséget az ország, több millió ember éhen hal.

Szerző emta

Több mint száz ember halt meg Szomália Bay nevű régiójában két nap alatt, jelentette be Hassan Ali Khaire, Szomália miniszterelnöke a szörnyű hírt. A történteket nemzeti katasztrófának nyilvánították.

Éhínség és szárazság sújtja országok sorát. Több millióan éheznek Szomáliában, Szudánban, Jemenben és Nigériában.

 

A helyzet katasztrofális, és ha nem segítenek, akkor kezelhetetlenné is válik – mondta a szomáliai miniszterelnök.

A brit Vöröskereszt elkezdett pénzt gyűjteni az éhínség enyhítésére, 390 ezer embernek osztottak élelmiszert Dél-Szudánban.

A brit nemzetközi fejlesztési miniszter is hangot adott aggodalmának.

Priti Patel hangoztatta: Több mint hatmillió ember van Szomáliában kétségbe ejtő körülmények között.

Az Egyesült Királyság a világ támogatásával a legnagyobb segítségnyújtásra készül Szomáliában.

Az ENSZ is megpróbál segíteni a rászorulókon és 3,5 milliárd dollárt ígért Szomáliának a válság kezelésére, írja a metro.co.uk.

Szerző emta

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat