Létrehozva: 2019.08.18.

Több száz migránst fogtak a törökök

Összesen 330, Görögországba tartó illegális bevándorlót tartóztatott fel a török parti őrség az Égei-tengeren szombat este és vasárnap reggel, illetve az éjszaka folyamán – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A beszámoló szerint a hatóságok hét gumicsónakot állítottak meg az éjszaka folyamán a török Canakkale tartomány Ayvacik körzetének partjainál. A migránsok – köztük afgánok, szíriaiak és palesztinok – a szemközti görög szigetre, Leszboszra akartak eljutni.

A parti őrök az orvosi vizsgálatot követően Ayvacik körzet úgynevezett „visszaszolgáltatási központjába” szállították az elfogottakat.

A Törökországban élő mintegy 3 millió 644 ezer szíriai állampolgár úgynevezett átmeneti védelmi státusszal rendelkezik, így ők valószínűleg az ország területén maradhatnak. A nem szíriai migránsokat, amennyiben nem rendelkeznek menekültstátusszal, Ankara rendszerint visszaküldi hazájukba.

A nyári hónapokban egyre több illegális migráns igyekszik átjutni Törökországból Görögországba az Égei-tengeren. A török parti őrség szűkszavú jelentéseit összesítve az derül ki, hogy pénteken összesen 228 embert fogtak el a nyugat-törökországi Izmir, valamint Edirne tartomány partjainál, köztük 128 afgánt, 50 szíriait, illetve afrikai országokból érkezőket, továbbá jemenieket és palesztinokat.

Csütörtökön 345 migráns fordítottak vissza a tengeri úton a török hatóságok, többségüket, 244 embert Izmirben.

Az utóbbi időben egyértelműen Izmir tartományból indulnak a legtöbben a görög szigetek irányába. Canakkale, Edirne, valamint Mugla tartományból kevesebben vágnak neki a veszélyes vállalkozásnak.

A török parti őrség adatainak éves összevetéséből az látható, hogy június óta több illegális migránst állítanak meg a hatóságok az Égei-tengeren, mint a tavalyi év azonos időszakában. Míg idén júniusban és júliusban 3258, valamint 5388 migránst tartóztattak fel, addig ez a két érték a múlt évben még 1921, illetve 2331 volt. 2018 augusztusában összesen 1484 embert fordítottak vissza a török partok felé, 2019-ben csak a hónap 16-áig már 4074-et.

Az Égei-tenger néhány éve az Európába irányuló illegális bevándorlás fő útvonalának számított.

Bár az Európai Unió és Törökország között 2016-ban kötött egyezség értelmében – amely szerint Törökország feltartóztatja a területéről illegálisan Görögországba igyekvőket – jelentősen csökkent az átkelők száma, az elmúlt hónapokban ismét erősödött a migrációs nyomás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő