Létrehozva: 2019.03.15.

Több százezret kifizetett a magányos nő, de valami egészen mást kapott, mint szerette volna

Jóshoz fordult, aki rengeteg pénz csalt ki tõle azt állítva, hogy a segítségével megtalálja a szerelmet.

A csak S. B.-ként emlegetett nő, azért kereste fel H. R.-t, mert magányos volt és szeretett volna férjet találni. A jós asztrológiai táblázatot készített, hogy segítsen a nőnek megtalálni az igaz szerelmet, majd ezután azt mondta, hogy a jó szerencse útját elzárja valami. Később 2000 török lírát (átszámítva több mint 100 ezer forintot) követelt, hogy ezt a blokádot feloldja.

Az elkeseredett nő kifizette az összeget az isztambuli jósnak, de még így sem találta meg a tökéletes férfit. Ezek után csalódottan tért vissza a jövendőmondóhoz, aki azt állította, hogy a nő jószerencséje még mindig el van átkozva. Még 4000 lírát (205 ezer forintot) kért a szeretethiányos nőtől. Õ újra fizetett, de fél év múlva sem jött a lovag fehér lovon, ezért végül a rendőrséghez fordult.

A médium végül a bíróságon kötött ki, csalással vádolták és most három év börtönre ítélték. A jós fellebbezett, kérelmét azonban elutasították - írja a Daily Star.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?