Létrehozva: 2021.08.25.

Tömegverekedés tört ki a parlamentben, miután vizes palackkal dobták meg a képviselőt Örményországban

Kétszer is elszabadult a pokol.

Kétszer is tömegverekedés tört ki szerdán az örmény parlamentben, miután a kormánypárt egyik képviselője „hazaárulónak” nevezte azokat a korábbi védelmi minisztereket, akiknek hivatali ideje alatt állítólag pénzért meg lehetett vásárolni a katonai szolgálat alóli mentességet – írja az MTI.

Képünk illusztráció
Fotó: Northfoto

A kijelentést Hajk Szarkiszján, Nikol Pasinján miniszterelnök Polgári Szerződés nevű pártjának parlamenti képviselője tette a helyi televíziós csatornák által élőben közvetített parlamenti ülésen. Ezt követően az Örményország Szövetség nevű ellenzéki szövetség vezetője, Szejran Ohanján volt védelmi miniszter megdobta Szarkiszjánt egy vizes palackkal, majd verekedés tört ki a két párt, valamint a Van becsületem nevű ellenzéki szövetség képviselői között. Ezután Alen Szimonján parlamenti elnök az élő közvetítés megszakítására adott utasítást, majd szünetet hirdettek az ülésen.

Agnesza Hamoján, a HD tagja később a Facebook-oldalán közvetítette az ülést. Ezen látható, amint képviselők verekednek egymással, és obszcén kifejezéseket kiabálnak. A parlamenti biztonsági szolgálat kivezette a teremből a legagresszívabb képviselőket.

Az örmény parlamentben ezek után újabb verekedés tört ki a képviselők között Váhe Akopján, a HD-hez tartozó képviselő beszéde közben. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség beszámolója szerint Akopján a KP képviselőihez fordulva azt mondta: „Nem etethetik sokáig a népet iskolai dolgozat benyomását keltő, populizmustól csöpögő, szép szavakból, tósztokból és szlogenekből álló programmal”. Az egyik képviselő durva hangnemben válaszolt Akopjánnak, majd ismét verekedés tört ki. A házelnök rendre utasította a jelenlévőket, és ismét az élő közvetítés megszakítására adott utasítást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek