Létrehozva: 2021.01.14.

Tömegverekedés tört ki egy ciprusi migránstáborban, 25-en megsérültek

Vélhetően etnikai feszültségek miatt estek egymásnak az illegális bevándorlók.

Huszonöt illegális bevándorló sérült meg könnyebben, miután tömegverekedés tört ki egy Nicosiához közeli befogadóközpontban – írja az Kathimerini című görög napilap internetes kiadása.

A ciprusi belügyminisztérium szóvivője, Laizos Michael tájékoztatása szerint a sérültek közül többeket kórházba kellett szállítani, de mostanra mindannyian visszakerültek a kijárási korlátozások miatt hermetikusan lezárt befogadóközpontba.

A rendőrég arról adott hírt, hogy a egy szír és egy afrikai migráns etnikai alapú konfliktusa vezetett tömegverekedéshez, ami majdnem hét(!) órán át tartott. A migránsok szétszerelt ágykeretek darabjaival, valamint törött ablaküvegekkel támadtak egymásra, de szerencsére csak kisebb sérüléseket okoztak egymásban. Az táborban keletkezett kár azonban jelentős.

Christos Andreou rendőrségi szóvivő egy helyi televíziónak adott interjújában elmondta, hogy az etnikailag nagyon sokszínű táborban fordultak már elő kisebb-nagyobb konfliktusok, de a mostanihoz hasonló zavargás még nem történtek.

A 2015-ös nagy migrációs válság óta eltelt időszakban egyébként Ciprusra érkezett lakosságarányosan a legtöbb bevándorló az egész Európai Unióban. 2019-ben több mint 13 ezer, tavaly pedig 8 ezer menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be a hatóságokhoz. Egyes számítások szerint a 850 ezer fős Ciprus összlakosságának már csaknem 4 százalékát a migránsok teszik ki.

Külön érdekesség, hogy az utóbbi hónapokban a migránsok többsége már nem hajókon érkezik az Uniós tagállamba, hanem a török befolyás alatt álló Észak-Ciprusról, szárazföldön. A ciprusi kormány szerint a törökök szándékosan a szigetre szállítják a bevándorlókat, hogy az amerikai ellenőrzés alatt álló határsávon keresztül eljuthassanak az EU területére.

A Cyprus Mail angol nyelvű napilap korábban arról írt, hogy ha a migráció a jelenlegi ütemben folytatódik, öt év alatt akár 100 ezerre nőhet a migránsok száma Cipruson.

Ez a teljes lakosság 3,5 százalékát tenné ki, ami a legmagasabb arány az uniós tagállamokban. Cipruson az új menedékkérelmek száma két év alatt több mint a négyszeresére nőtt.

A svéd SVT közszolgálati televízió arról számolt be, hogy a szárazföldön feltartóztatott migránsok belföldi repülőjárattal könnyen eljuthatnak a Törökország által ellenőrzött Észak-Ciprusi Török Köztársaságba, majd onnan tengeri vagy légi úton mehetnek tovább a sziget görögök lakta részére. Az SVT szerint a migránsok jelenleg Cipruson át juthatnak be a legkönnyebben az Európai Unió területére.

A valaha látott legnagyobb népvándorlást tapasztaljuk jelenleg, az ENSZ szerint évente 250-300 millió ember vándorol

- jelentette ki Constantinos Petrides belügyminiszter. „Nem sok közöttük a valódi menekült. Olyan gazdasági migránsok ők, akik kihasználják ezt a lehetőséget, vagy visszaélnek vele„ – tette hozzá.

A belügyminiszter az észak-ciprusi hatóságokat nyáron azzal vádolta, hogy segítik a déli részre irányuló emberkereskedelmet, ami bűncselekmény, és az ilyen viselkedés „európai szinten nem tolerálható”. Petrides sürgette az EU tagállamait, hogy segítsék Ciprust a migránsok átvételével.

Ez is érdekelhet

origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl