Létrehozva: 2019.06.30.

Tragédia a strandon, a turisták miatt halt meg egy férfi

Annyira segíteni akartak, hogy ez okozta végül a bajt.

Krímben néhány turista túlzásba vitte a segíteni akarást, minden bizonnyal hozzájárultak ahhoz, hogy nem sikerült megmenteni egy férfi életét.

Június 26-án egy Nyizsnyij Tagil városból érkezett család matraccal ment be a tengerbe. A katona férj és a kisebbik gyerek a matracon ült, a feleség a vízbe ugrált, a nagyobbik fiú pedig úszott a közelükben. A kisebbik fiú váratlanul a tengerbe esett, az apa utána ugrott. Az idősebb testvér kiáltozására többen is a segítségükre érkeztek, az anya és a két gyerek kijutott a vízből, az apa azonban elmerült.

Amikor sikerült őt is kihúzni, az egyik szemtanú felajánlotta, hogy – mivel szerinte sokára érnek ki a mentők – maga szállítja kórházba a férfit.

A mentők hét percen belül a helyszínre értek, így pont elkerülték egymást a túl lelkes életmentővel. A mentősök talán még tudtak volna próbálkozni újraélesztéssel, ám mire a szemtanú beért a kórházba, a kimentett apánál már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

mandiner.hu

Újabb ütésváltás Menczer és Magyar között: „Ez lett a nagy baloldali hősből, egy reszkető kisfiú?” (VIDEÓ)

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Kiköpött te” - Megmutatta kisfiát Kulcsár Edina, rengeteg beszólást kapott

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Los Angeles polgármestere: a gazdagok fizessék a hajléktalanok lakhatását

KÜLFÖLD

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"