Létrehozva: 2019.10.17.

Tragédia: magukhoz vették az újszülöttet az ágyba, a kicsi belehalt

A baba a szülői ágyban aludt, amikor az éjszaka közepén felfedezték, hogy már nem lélegzik.

Édesanyja párjának karjaiban halt meg az alig egyhónapos csecsemő. A gyereket a pár átvette magához a szülői ágyba, ám a férfi az éjszaka közepén arra lett figyelmes, hogy a kislány már nem lélegzik.

Az anya a Daily Starnak elmondta, Lyla-Rae aznap este a szokásosnál is többször sírt és nagyon nyűgös volt, ezért gondolták úgy a párjával, hogy közelebb veszik magukhoz. Csakhogy a kicsi légzése leállt.

„Ben ébresztett fel, ott ült az ágy szélén a kicsivel a karjában. Lyla-Rae bőre teljesen elszíneződött” – mesélte az anya.

Ben Price elmondta, ő kelt fel a kicsihez éjszaka megetetni. De Lyla-Rae nem akart visszaaludni, ezért bekapcsolta a tévét, és a karjába vette a gyereket. Így sem akart elaludni, de végül csak elnyomta az álom. Egy óra múlva kelt fel, akkor a gyerek már nem lélegzett.

A vizsgálatok egyelőre nem derítették ki, mi okozta a baba halálát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat