Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.11.15.

Tragédiával végződött élete álomutazása

A heves vihar emberéleteket követelt a népszerû turistaparadicsomban, a meteorológusok szerint még nincs vége a veszélynek.

Már legalább 13 ember meghalt a Görögországot sújtó viharokban és az azt követő áradásokban: legalább 11 ember, 4 nő és 7 férfi a görög fővárostól, Athéntól mintegy húsz kilométerre nyugatra található Mandra városában halt meg, miután házukat, illetve telküket elárasztotta a víz. További két ember a görög partoknál hajózva vesztette életét.  A hétvégén pedig Korfun lelte halálát egy turista, aki már régóta arról álmodott, hogy elutazhat Görögországba.

 

A heves esőzések sok kárt okoztak a térségben: az Athént Korinthosszal összekötő autópályát szerda reggel két helyen is le kellett zárni, miután több patak is zubogó áradattá változott.

Mégara és Eléfszina térségében több házban és üzletben okozott kárt a víz. Az ár autókat sodort magával, és országutakat mosott el.

A Földközi-tenger középső részén napok óta őszi vihar tombol. A heves esőzés kedden komoly károkat okozott a Törökország partjainál található Szími szigetén, ahol emiatt szükségállapotot hirdettek.

Meteorológusok figyelmeztettek, hogy a következő napokban sem várható változás, továbbra is pusztító erővel fog tombolni a vihar.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

„Ez egy szép találat” - Magyar Pétert elképesztő magyarázattal állt elő a DatAdat ügyben + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette