Létrehozva: 2018.01.12.

Tragikus hírt kapott a család: holtan találtak az eltűnt kamasz fiúra

A család azonnal észrevette, hogy a fiú eltûnt, de így is késõ volt, a 17 évest már nem lehetett megmenteni.

A 17 éves Lukás kedden dolgozni volt egy, az otthonához közeli pékségnél Pozsony-Ligetfaluban. Reggel azonban nem ért haza, így a családja keresni kezdte. Azon az útvonalon haladtak végig, amelyen általában ő is menni szokott. Ez pedig egy ipartelepen vezet keresztül. 

A keresésére indult egyik férfi szinte azonnal észrevette, hogy a kerítés melletti akna tetejéről hiányzik egy raklap, amivel korábban letakarták, és feltűnt neki az is, hogy a darabjai az akna alján, a víz felszínén úsznak.

Azonnal riasztotta a mentőegységeket, a tűzoltók viszont már csak a fiatal holttestét tudták kihúzni a vízből. A törvényszéki orvosszakértő nem tudta kizárni az idegenkezűséget, emiatt boncolást rendelt el, ugyanakkor az igazolta, hogy a fiú halálát fulladás okozta, közvetlenül tehát ahhoz senki nem járult hozzá - írja a Paraméter.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért