Létrehozva: 2019.02.14.

Transznemű prostikra vadásznak a migránsok a párizsi városligetben

A francia rendõrség három egyiptomi migráns vett õrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy transznemû migránsokat vertek össze és raboltak ki. Nem ez az elsõ ilyen eset a párizsi városligetben.

A 20-as éveiben járó afrikai bevándorlóknak hivatalos iratai nincsenek, így csak bemondásra tudták felvenni a rendőrök az adataikat. A trió tagjai egyiptomiaknak vallották magukat, és azt állították, hogy hónapok óta hajléktalanként éltek Párizs utcáin.

Mint kiderült, a hatóságoknak fogalma sem volt arról, hogy ezek az emberek egyáltalán az országban tartózkodnak.

A párizsi rendőrség azután intézkedett, hogy több transznemű prostituált is bejelentést tett, hogy a párizsi városligetben megverték, majd kirabolták őket. Az eset egyáltalán nem egyedi. Alig egy évvel korábban kilenc migránst vettek őrizetbe, akik meggyilkoltak egy dél-amerikai transznemű prostituáltat, és több másik társát is megverték, kirabolták, miközben azok a kuncsaftjaikkal voltak.

Párizsban a 2015-ös menekültválság óta egyre több bejelentés érkezik a hatóságokhoz, miszerint fiatal meleg párokat bántalmaznak az utcákon vagy a tömegközlekedési eszközökön. A párizsi rendőrség tisztában van a jelenséggel, de lényegében tehetetlenek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Esküvőre készül Kiszel Tünde lánya

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

„Hú, de szép lány!” – Sydney van den Bosch exférjére is újra rátalált a szerelem

hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban

KÜLFÖLD

„Jó fiúk voltak, nagyon intelligensek” - balesetet szenvedett az 5 egyetemi jó barát, hárman nem élték túl

KÜLFÖLD

Megszülte gyermekét, majd pár nappal később elhunyt a fiatal édesanya