Létrehozva: 2017.05.24.

Trumpnak inkább az újabb 9/11 miatt kéne félnie

Nem várt tanácsot kapott az amerikai elnök: az iráni külügyminiszter szerint Trumpnak inkább azzal kéne foglalkoznia Rijádban, hogy kitalálja, hogyan akadályozzon meg egy újabb 9/11-es terrortámadást, amire a szaúdiak készülnek. Legalábbis Javad Zarif szerint.

Trump közel-keleti körútja során Szaúd-Arábiában is megállt tárgyalni, ahol többek között arra szólította fel a térség államait, hogy fogjanak össze és segítsenek legyőzni a terroristákat – akiket fegyverrel és kiképzéssel Irán támogat. Irán ugyanis a szíriai elnök, Bassár el-Aszad szövetségese, és Trump szerint ezáltal a pusztítás és a káosz terjesztéséért is felel. Korábban a szaúdi király, Szalman is a terrorizmus melegágyának nevezte az országot. A külügyminiszter szerint ezek alaptalan állítások.

 

A 9/11-es terrortámadás 19 elkövetője közül a legtöbben szaúdi állampolgárok voltak, Szaúd-Arábiát pedig azóta is rengeteg vád éri a közel 3000 ember halálával járó tömeggyilkosságért. Korábban még maga Trump is az egész országot okolta a támadásért.

Zarif szerint a helyzet nem sokat javult az elmúlt 16 év alatt, ezért Trumpnak meg kéne válogatni, hogy kikkel köt szövetséget – és a szaúdiakat inkább felelősségre kéne vonnia, különben könnyen megismételhetik a tragédiát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil