Létrehozva: 2017.09.24.

Túl sok ártatlant gyilkoltak meg - harcra kész a miniszterelnök

Valós tetteket és nemzetközi összefogást sürgetett az iszlamista terroristákkal szemben az ENSZ Közgyûlés vitáján a brit miniszterelnök. Theresa May leszögezte: a védekezés nem elég.

Ami sok, az sok. Miniszterelnökként az utóbbi időben túl sok kórházat látogattam meg, és túl sok ártatlant gyilkoltak meg az országomban

mondta May, utalva a londoni és a manchesteri terrortámadásokra.

A brit miniszterelnök nem kímélte kollégáit: szerinte a vezető politikusok a szavak mögé bújnak, és lényegében nem tesznek semmit azért, hogy legyőzzék az Iszlám Államot vagy az Európában burjánzó szélsőséges iszlamista csoportosulásokat.

May személy szerint elsősorban a közösségi oldalak fenntartóival számolna el, amiért hagyják, hogy a terrorista propaganda terjedhessen az interneten. Ezért a brit kormány szigorú szabályokat vezet be annak érdekében, hogy például a Microsoft, a Twitter vagy a Facebook kiszűrje a radikális tartalmakat.

May érzelmes beszédében leszögezte, hogy összefogásra és nagyobb elszántságra van szükség, de azt hozzátette, hogy egyet a terroristák sosem fognak elérni: nem fogják tudni végképp megfélemlíteni az európai embereket.

A terroristák nem nyerhetnek, mert nem fogjuk hagyni, hogy tönkretegyék az életünket. De az egyszerű ellenállás nem elég. Az elmúlt évtizedben százezrek haltak meg világszerte terrortámadásokban. Tennünk kell ez ellen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút