Létrehozva: 2020.01.11.

Tűz ütött ki a Zöld Oázis idősotthonban, sokan meghaltak

Az idősotthonban szombat hajnalban csaptak fel a lángok, egy melléképület teljesen megsemmisült.

Tűz ütött ki szombat hajnalban az északnyugat-horvátországi Andrasevec településen található Zöld Oázis idősotthonban, a tűzoltók eddig hat holtestet találtak – közölte a horvát sajtó.

A tűz egy melléképületben keletkezett az idősotthon mellett, ahol szintén voltak lakók.

Bár az időseket az intézmény előírásai szerint a nap 24 órájában felügyelet alatt kell tartani, a tűz keletkezésekor rajtuk kívül senki sem tartózkodott az otthonban.

Marijan Lovrencic, Krapina-Zagorje megye tűzoltóparancsnoka az N1 horvát hírcsatorna helyszínen tartózkodó riporterének azt mondta, ha időben észreveszik és jelentik a tüzet, valószínűleg nem történt volna tragédia.

A délelőtt folyamán a helyszínre érkezett Andrej Plenkovic kormányfő és Davor Bozinovic belügyminiszter is.

A kormányfő a sajtónak úgy nyilatkozott: egyelőre csak mély részvétét tudja kifejezni a halottak családtagjainak, minden más spekuláció volna. „Megvárjuk, hogy az illetékes hatóságok kivizsgálják az ügyet” – hangsúlyozta.

A tüzet 5 óra 23 perckor jelentették, a tűzoltók 6 óra 17 perckor oltották el azt. A fából készült melléképület a lángok martalékává vált. Az oltásban négy tűzoltóautó és húsz tűzoltó vett részt. Az áldozatok kilétét egyelőre nem hozták nyilvánosságra – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért