Létrehozva: 2020.11.12.

Új csalási módszer: 5 milliót akartak kicsalni egy 92 éves nénitől

A németországi Bautzenben egy taxisofőrt ünnepelnek, aki megakadályozta, hogy egy 92 éves néni az egész vagyonát odaadja egy koronavírussal rémisztgető bűnbandának.

A bautzeni rendőrség tájékoztatása szerint a bűnbanda telefonon hívta fel a 92 éves nénit, akivel közölték, hogy a Csehországban dolgozó fia elkapta a koronavírust, állapota pedig súlyos. A csalók azt állították az idős hölgynek, hogy egy 14 ezer eurós (kb. 5 millió forint) gyógyszer tud csak segíteni a fián. Arra kérték a nyugdíjast, hogy menjen a közeli határátkelőhöz, és ott adja át az összeget a kijelölt személyeknek. Közben a taxiként dolgozó 57 éves Axel Reinket is felhívta egy németül tökéletesen beszélő férfi, hogy az édesanyját legyen kedves vigye a határhoz. Az ismeretlen férfi többször is felhívta a sofőrt, hogy pontosan mikor érnek a megadott helyre.

A német taxisnak köszönhetően maradt meg a néni vagyona.
Fotó: shutterstock

Reinke az út során beszélgetésbe elegyedett az idős utasával. A taxisnak rövid időn belül leesett, hogy az elvileg kórházban fekvő, súlyos állapotban lévő férfi nem hívhatta fel telefonon, ezért azt javasolta a hölgynek, hogy menjenek a legközelebbi rendőrségre, mert itt valami nem stimmel.

A hatóságok a történet elmesélése után elérték telefonon a nyugdíjas fiát, aki közölte, hogy teljesen egészséges, és éppen dolgozik. Az idős asszony nagyon hálás volt a sofőrnek, amiért megakadályozta, hogy az egész vagyonát odaadja egy csaló bandának.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?